
Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt
Néhány hónap együtt járás után megtörtént az eljegyzés, szeptember 23-án pedig kimondta a boldogító igent a harmonikásként megismert Szabó Ádám és szerelme, Jennifer. A pár a csütörtöki Mokkában elmesélte, mesébe illő volt a nagy nap, a menyasszony pedig három gyönyörű ruhával is készült az esküvőre. Alig néhány héttel a mennyegző után a pár már a családalapításon is elgondolkodott, ugyanis mindketten imádják a gyerekeket.
Megtaláltam életem szerelmét és úgy érzem, hogy tőle szeretnék gyereket. Nem akarok tovább várni!
– árulta el Szabó Ádám a Mokkában.
A sztárpár az esküvőre egyébként egy közös dallal is készült, amit a nagy napon, kéz a kézben adtak elő a násznép előtt. Egyet kérek című dalukat azóta már az interneten több ezren tekintették meg, rajongóiknak pedig azt ígérték, jövőre együtt állnak majd színpadra is.

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken