
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Egyre közelebb kerül közös álmuk megvalósításához Tóth Gabi és Papp Máté Bence. Az énekesnő pénteken reggel fogadta szentendrei otthonában a Mokka stábját, és szerelmével elárulták, mire készülnek.
Kiderült, már mióta egy párt alkotnak, az a vágy lebeg a szemük előtt, hogy megszervezzenek egy gyerekeknek szóló nyári tábort. Szeretnék megismertetni a fiatalokkal a néptánc és népzene világát, ugyanakkor igyekeznek modernebb köntösbe csomagolni a hagyományos értékeket. Elsősorban olyanokat akarnak megcélozni, akiknek egyáltalán nincs semmilyen kötődésük ehhez a műfajhoz.
Rendkívül színes programmal készülnek, a hozzájuk leginkább testhezálló éneklésen és táncon kívül lovaglással, íjászattal, túrázással, kézműveskedéssel és sok más elfoglaltsággal szeretnének felejthetetlen élményt szerezni a kicsiknek és nagyoknak. Úgy számolnak, akár százan is jelentkezhetnek a táborba.
Tóth Gabi elmondta, éppen ez a közös érdeklődés és lelkület, valamint az értékrendbeli azonosság hozta össze őt Papp Máté Bencével.
Szerencsére azt érzékeljük, hogy az elmúlt hónapokban egyre pozitívabban állnak hozzánk
– magyarázta az énekesnő, aki szerint már elcsitult a körülöttük lévő botrány, és noha természetesen vannak még kételkedők, sok gratulációt kapnak az emberektől.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek