
Drámai párbaj után kiesett Kenderesi Tamás az Exatlonból
Kucsera Gábor és Tóth Dávid a csütörtök reggeli Mokka vendégei voltak, ahol az Ázsia Expressz negyedik évadában szerzett győzelmükről és a Mexikóban átélt kalandokról meséltek a műsorvezetőknek.
Dávid megjegyezte, hogy a verseny végén lehet máshogy gondolta volna, de most, ennyi idő elteltével csak a szép dolgokra emlékszik vissza.
Kucsiban azonban még élénken élnek a nehéz pillanatok is, főleg az a lelkiállapot, amiben akkor volt, mikor kiutazott.
A világbajnok sportoló ugyanis nem titkolta, válása után felejteni ment Mexikóba.
Elmondása szerint azonban ez sikerült is neki, egy igazi önismereti utazáson vett részt.
Az volt a célom, hogy a gyermekeim egy 100 százalékos apukát kapjanak vissza és ez tényleg sikerült. Általában olyan műsorokat szoktam elvállalni, amikben az van, hogy az ember egy kicsit a komfortzónájából ki tud lépni, mert pont azt gondolom, hogy ez viszi előre. És ez nekem tényleg eszméletlenül jól jött
- mondta a háromgyermekes apuka, aki győzelmével a kisfiának, Beninek is bizonyított.
Azonban gyermekein kívül társa, Dávid is motiválta, a nehezebb napokon ugyanis egymásból merítettek erőt.
Nagyon jól kijöttünk, egy hangos szó nem volt köztünk, egy vita nem volt, úgyhogy tényleg arra mentünk, hogy élvezzük ezt a játékot
- hangsúlyozta Dávid, majd elárulta, hogy sokkal szorosabb lett Kucsival a barátságuk.

Drámai párbaj után kiesett Kenderesi Tamás az Exatlonból

Plasztikáztatott a magyar James Bond, hogy Bruce Willis utóda lehessen

Folytatódik a Kincsvadászok, újra lehet jelentkezni a sikerműsorba!

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai