Gyászol Iszak Eszter: „Képtelen voltam elengedni”

A Mokka műsorvezetője régóta tudta, hogy fel kell készülnie a tragédiára.

Szörnyű hírt közölt követőivel Iszak Eszter, a Mokka műsorvezetője bevallotta, már régóta tudta, hogy fel kell készülnie a tragédiára. A kismama szombaton Instagram-bejegyzésében írta le, hogy 97 éves korában meghalt szeretett nagymamája, aki az egyik legközelebb álló családtagja volt.

Iszak Eszter könnyeivel küszködve írta sorait közösségi oldalára, amit pillanatok alatt elárasztottak a részvétnyilvánítások.

Eljött az a nap, amitől egész életemben féltem. A búcsú napja. Régóta tudtam, hogy fel kell készülnöm erre de egész egyszerűen nem ment… Képtelen voltam elengedni a Földön hozzám egyik legközelebb álló embert, még úgy sem, hogy tudtam, neki jobb lesz így.

Potyognak a könnyeim de tudom, hogy ő már egy jobb helyről szemléli majd a dédunokája érkezését és próbálok csak arra a mérhetetlen szeretetre gondolni, amit ő adott mindenkinek az elmúlt közel 97 évben. Hálás vagyok, hogy egy ilyen nagymamát kaphattam, aki mindig, mindenben ott volt nekem/nekünk.

Remélem már Józsi papával ropjátok, apának pedig elmeséltél mindent, amiből kimaradt az elmúlt majd’ 2 évtizedben…

– írta Eszti. Rajongói együttérzésüket fejezték ki a bejegyzés alatt, többen azzal nyugtatták, hogy ha a családból távozik valaki, a lelke egy darabja visszatér a születendő gyermekben.


Címlapfotó: TV2Play.hu

2024. április 01. 09:27
Váratlan bejelentés a Közel-Keletről: Észak-koreaiak indultak Iránba
A szakértők kockázatos lépésről beszélnek.
Felkavaró tragédia a Mosoni-Dunán: Holtan találta barátját két túrázó
Percekkel korábban még együtt volt a csapat.
Óriási lángok csaptak fel a Népligetben
Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Kiadták a riasztást, a vihar órákon belül lecsaphat
Visszavonásig érvényben van.
Most érkezett: Holtan találták az eltűnt nyíregyházi édesanyát
Férjét és 4 gyermekét hagyta hátra.
Elszabadult katonalovak okoztak sérüléseket és károkat Londonban - videóval
Az incidens a brit főváros leglátogatottabb, turistákkal zsúfolt belső negyedében történt.
Ez már megint bombasiker!
Évtizedek óta próbálják megfejteni a titkát: hogyan fordulhat elő az, hogy valaki több mint 60 éve annyira sikeres, ...
Eddig bírtuk, most válunk!
Az milyen, amikor azt mondja a házastárs, hogy taszít a másiknak a teste meg az egész lénye úgy, ahogy van?! Sejteni...
Azonnal ürítsétek ki az iskolát!
Kitört a pánik, aggódnak a szülők, nem csoda: egymás után, sorba lettek rosszul a gyerekek egy budapesti iskolában. ...
Vízi tornára küldték a duci cicát
Vízi tornára küldték Ty-t, a macskát. A Louisville környékén élő állat ugyanis olyan duci, hogy az már az egészségét...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.