
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Lesújtó hír rázta meg a hét elején a magyar futballvilágot. Hétfőn hajnalban tragikus hirtelenséggel meghalt a vitnyédi sportegyesület fiatal utánpótlásvezetője, Takács Dávid – tájékoztatta közösségi oldalán a nyilvánosságot a Győr-Moson-Sopron vármegyei klub.
A 36 éves edzőt rengetegen gyászolják tanítványai és a szurkolók közül, sőt, a bejegyzés alatti hozzászólások között több focicsapat vezetése is részvétét fejezte ki.
Az űr, amit hagytál magad mögött, ma még nem látszik teljesen, mert kell egy kis idő felfogni a történteket
– olvasható a vitnyédi gárda írásában.
Takács Dávid emlékére a helyi sportpályán gyertyagyújtást szerveztek, ahol a rokonok, barátok, ismerősök és a kisalföldi sportélet szereplői közösen vehettek tőle búcsút.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát