Uránfegyverek is megjelentek a fronton:
A Magyar Nemzet írása szerint Gulyás Gergely mondta, az is tudható, hogy néhány nyugati ország urán tartalmú fegyvereket szállít, Oroszország pedig atomtölteteket tesztel.
A háborús helyzet értékelésével kezdte a szerdai ülését is a kormány. Mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, ami azt vetíti előre, hogy a háború beláthatatlan ideig is elhúzódhat, de már most több százezren meghaltak a konfliktusban – jelentette ki a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Uránfegyverek is megjelentek a fronton:
A Magyar Nemzet írása szerint Gulyás Gergely mondta, az is tudható, hogy néhány nyugati ország urán tartalmú fegyvereket szállít, Oroszország pedig atomtölteteket tesztel.
Kiemelte: A gazdasági segítségnyújtásban eddig is segítettük, de az az álláspontunk nem változott a fegyverszállításokkal kapcsolatban. A magyar kormány szerint az egyik legfontosabb cél, hogy a NATO ne keveredjen bele a háborúba, mert ez akkor ez világháborút jelentene, ami atomháborút lenne.
A tárcavezető rögzítette: a kormány a béke párján áll továbbra is. Mint hangsúlyozta: amíg háború van, szankciók és vannak és infláció. Kiemelte, hogy a kormány továbbra sem mondott le arról, hogy egy számjegyűnek kell lennie év végéig az inflációnak Magyarországon.
Ingyenes lesz idén a mezőgazdasági öntözés:
A kormány a szerdai ülésén beszélt a mezőgazdasági kérdésekről is. Az időjárás – szemben a tavalyi évvel kegyes volt a gazdákhoz – mondta a tárcavezető. Mint tájékoztatott, a mezőgazdasági öntözés az idén ingyenes lesz, ennek a költségeit a kormány átvállalja a gazdálkodóktól.
A kormány tárgyalt az ukrán gabona kérdéséről. Az agrártermékek ukrán importjának betiltásával kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, korábban az ukrán gabona kapcsán arról beszélt az unió, hogy az afrikai országok megsegítéséhez kell, ezzel szemben ma azt látjuk, hogy a magyar agráriumot tenné tönkre. "Az importtilalom 25 termékre terjed ki. Magyarországon keresztül lehet szállítani, Magyarországra nem. Ezért az illetékes hatóságok a tranzitszállítmányokat zárral látják el a határon. Elektromos eszközökkel, és járőrök segítségével nyomon követik" – tájékoztatott a miniszter. "Szívesen segítünk Ukrajnának, de azt világosan kell látni, hogy a magyar mezőgazdaságot ez nem teheti tönkre" – szögezte le Gulyás.
Fenntartják a rezsicsökkentést:
"A mikrovállalkozások esetén az átlagfogyasztásig eddig is kedvezményes tarifát érvényesítettünk, azonban efelett 165 forint/ kilowattot fizettek. Ezt a lakossági piaci árra vonatkozó 70 forint/kilowattra csökkentjük. A kormány a rezsicsökkentés politikáját fenntartja, ez közel 1500 milliárd forintba kerül az idei évben" – mondta el az energiaárakkal kapcsolatosan a miniszter.
Meghosszabbították az élelmiszerár-stopokat:
Az élelmiszerár-stopok meghosszabbítására még múlt pénteki rádióinterjújában utalt Orbán Viktor miniszterelnök. Gulyás Gergely csütörtökön azt jelentette be, hogy június 30-ig meghosszabbították az árstopokat. A kormányinfón a kormányszóvivő kifejtette, hogy milyen intézkedésekkel segítené az olcsóbb bevásárlást az árstopokon túl.
Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: "az infláció elszabadulására adott válaszaink működnek. Ennek a hatását segíti a meghosszabított árstop." Hangsúlyozta, hogy a kereskedők az elmúlt hetekben, hónapokban le tudták vonni, hogy az előírt módon tartsák be a szabályokat. Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy az árstopok bevezetése óta több mint hatezer üzletet ellenőrzött a hatóság, hogy betartják-e az árstopokra vonatkozó előírásokat. Mint mondta, nem tűrik a trükközést, és nyerészkedni sem lehet.
A kormányszóvívó elmondta, hogy a kormány új eszköz bevezetéséről döntött:
Akciók meghirdetésére készteti az üzleteket, húsz kategóriában. Az akció nem vonatkozhat árstopos termékekre és a jelentős árbevételekkel számoló élelmiszerláncoknak kell meghirdetniük őket.
Brüsszeli korrupció, amerikai plakátkampány:
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, Brüsszel hónapok óta korrupciós ügyektől hangos. Szerinte a cél az, hogy ezeket az ügyeket kivizsgálják. A mezőgazdasági öntözés átvállalása a miniszter tájékoztatása szerint közel 10 milliárd forintba kerül majd a kormánynak.
A tárcavezető kifejtette, az amerikai nagykövetség plakátkampányát a magyar kormány is támogatná, ha nem késtek volna vele több évtizedet. "Rossz az időzítés. Mi támogatnánk ezt a plakátkampányt, csupán 65 évet késett az amerikai nagykövetség" – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
Nyáron valószínűleg nagy mértékben csökken az infláció, de marad az a gyakorlat az árstopok tekintetében, hogy két héttel a lejárás előtt elemzik a helyzetet.
Budapest helyzetével kapcsolatban a miniszter kiemelte: a szolidaritási adó nem a kormányé, hanem a szegényebb településeké. A kormány ebből egyetlen egy fillért sem lát. Szerinte a Tarlós István által megtakarított pénzt a főváros elköltötte. Úgy látja, nem helyes, ha egy önkormányzat nem fizet adót. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros 2023-as költségvetési rendelete szerint az iparűzési adóbevétele több mint 76 milliárd forinttal növekszik. Mint mondta, a Lánchíd esetén akkor fizeti ki a kormány az ígért pénzt, ha a főváros betartja az előírt kötelezettségeket. Hozzátette: "Gyurcsány Ferenc ráparancsolt Karácsony Gergelyre, a főpolgármester pedig engedelmeskedik neki." Ursula von der Leyen esetleges NATO-főtitkári kinevezésnek kérdéséről úgy fogalmazott: mindent a maga idejében kommentál a kormány.
Beteges az ENSZ javaslata:
A miniszter a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: az ENSZ javaslatát betegesnek tartja a kormány, és a javaslat nem befolyásolja a gyermekvédelmi törvény szigorítását. Gyöngyösi Márton széderesten való részvételéről azt mondta: ha az amerikai nagykövet a jobbikos politikus zsidólistázási ambícióihoz akart hozzájárulni, akkor ez egy komoly hozzájárulás.
Gulyás Gergely kiemelte: az uniós forrásokról való tárgyalások folyamatosak a kohéziós pénzek és a helyreállítási alapok tekintetében. A miniszter hangsúlyozta, a magyar kormány a bécsi egyezmény alapján tekint minden diplomatára, és azt szeretnék, ha David Pressman is így gondolkodna.
Kérdésre válaszolva elmondta: a kormány asztalán benzinárstop-előterjesztés egyelőre nincsen, de kizárni semmit nem lehet.
Gulyás Gergely kiemelte a háborúval kapcsolatban: le kell ülni tárgyalni és tűzszünetet kell kezdeményezni. Szerinte a másik álláspont, hogy a háború addig tartson, ameddig pontosan azok a határok lesznek, amik a háború előtt voltak. Hozzátette: aki utóbbi mellett áll ki, az abban érdekelt, hogy a háború még évekig tartson.
A miniszter újságírói kérdésre elmondta, nincs olyan kérdés, amelyben a bizottsággal ne egyeztek volna meg. Kifejtette, a bizottság a határvédelemhez szükséges támogatást soha nem adta meg. "Attól, hogy a főváros nem tud elszámolni egy csomó pénzel, az a kormányzati fejlesztéseket egyáltalán nem érinti a fővárosban" - jelentette ki.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, hogy egyelőre nem tervez a kormány kivételes nyugdíj-kiegészítést, minden évben inflációkövető módon emelik az idősek juttatását. Azt is elmondta, hogy a kormány folyamatosan tárgyal a pedagógusokkal a státustörvényről, még nem nyújtották be, alakíthatnak rajta.
A miniszter ismertette, hogy legritkább esetben engedélyeznek az önkormányzatoknak hitelt. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a főváros nem gazdálkodik jól, de szerinte a főpolgármester csőddel való fenyegetése az újraválasztásával kapcsolatos kampányhoz tartozik.
A miniszter a Paks II szerződésmódosításáról szóló kérdésre válaszként elmondta: olyan változás, ami az építkezés lényeges paramétereit érinti nincs, azok mind változatlanok, technikai módosítások történtek ez ügyben. Hozzátette: a kivitelező személyében van változás. Szerinte a szakrendelésnél nem fogadható el, hogy sokat kell várni. Ugyanakkor a Covid utáni időszakban sikerült lefaragni a várakozási időt.
Képek forrása: Bruzák Noémi/MTI