
74 éves korában meghalt Chris Rea
Velence vezetősége eldöntötte, hogy júniustól 10 eurós belépési díjat kell fizetnie majd minden látogatónak a városba napközben. Luigi Brugnaro, a polgármester azt mondta, hogy a covid-lezárások után az első szezonban – húsvétkor – annyi turista látogatott Velencébe, mint a pandémiát megelőző években. Ezzel indokolták, hogy a nyártól belépőt szednek, így kontrollálva a turisták számát.
A rendszert júniusra fogják bevezetni, és fél évet tesztüzemben fog futni. Ha beválik, maradhat örökre. Brugnaro azt nyilatkozta, hogy ők a világon az elsők, akik egy ilyen „kísérletet” folytatnak. Ezt a korlátozást egyébként 2018 óta tervezi az olasz kormány, hogy megfékezzék a tömeges turizmust a városban. A koronavírus járvány előtt évente 30 millió látogatót fogadtak.

Fotó: Shutterstock
A belépőt a napközbeni turistáknak kell majd csak fizetniük, hiszen aki éjszakára is ott marad, annak már eleve ki kell fizetnie a turisztikai adót a szállásra. A többi látogatónak előre be kell majd jelentkeznie, és attól függően, hogy mennyien mennek a városba aznap, 3 és 10 euró közötti belépőt kell fizetnie. A vezetőség 40-50.000 látogatóra szeretné limitálni a számokat. A későbbiekben az is elképzelhető, hogy beléptetőkapukat telepítenek majd a városhatár fő pontjaira – írta a Guardian.
Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka