
Meghalt Török Ferenc
Kedden megérkezett Kázmér, a kocsériak kedvenc gólyája - derült ki a község hivatalos Facebook-oldaláról.
A gólyafiú és párja fészkében tavaly négy életerős fióka kelt ki a tojásokból, a szakemberek pedig mind a négyet meg is gyűrűzték.
A nézők egészen tavaly augusztus 20-ig követhették figyelemmel a gólyacsalád mindennapjait a fészkükhöz telepített webkamerának köszönhetően.
Az önkormányzat akkor lekapcsolta a kamerát, és csupán néhány nappal ezelőtt, március 10-én indult újra a közvetítés.
A rögzítés azonban eredményes is lett, ugyanis kedden, néhány perccel fél 1 után megjelent az első gólya. Vélhetően Kázmér érkezett meg a fészekbe.
Címlapfotó: Kocsér Község

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók


