Gianni Annoni: Napjainkban az influenszer marketinget megkérdőjelezni szakmaiatlanság

A Budapest Influencer Trip sikeres projekt volt a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint. Gianni Annoni étteremtulajdonos úgy véli, hogy az új típusú kampányeszköz hasznos a mai világban - írta a Világgazdaság

A májusban megrendezett Budapest Influencer Trip kapcsán parázs vita alakult ki a közéletben. Miközben volt olyan párt, amely politikai ügyet próbál faragni a kérdésből, addig a Magyar Turisztikai Ügynökség Igazgatóságának elnöke egy nagyobb terjedelmű interjúban mondta el az Indexnek az esemény nemzetgazdasági és turisztikai jelentőségét.

A Világgazdaság a témában több szakmabeli véleményét is kikérte. Kíváncsiak voltak arra, mi volt a tapasztalata a Párisi Udvar Hotel Budapestnek, akik részt vettek az eseményen, illetve hogyan látja ezt az új típusú kampányeszközt Gianni Annoni, aki évek óta sikert sikerre halmoz a vendéglátásban, de a Budapest Influencer Tripnek nem volt résztvevője.

Fotó: Gianni Annoni Instagram-oldala

Fontosnak tartjuk, hogy lehetőségünk volt egy ilyen nagyszabású marketing projektben együttműködő partnerként részt venni. A közösségi média és a gyakran többmilliós, nemzetközi követőbázissal rendelkező influenszerek tartalmainak médiaértéke megsokszorozódott az elmúlt években. Egy-egy ilyen megjelenés sok esetben a hagyományos felületeknél jóval erősebb eredményeket ér el – kezdte válaszát a Párisi Udvar Hotel Budapest, akik már a pár napos esemény eredményeit is érzékelik.

Tapasztalatuk szerint a város egészét támogató Budapest Influencer Trip a saját marketing aktivitásaikat is jelentős mértékben, pozitívan támogatta. Olyan, számukra kulcsfontosságú piacokon érzékelik ezt, mint Észak-Amerika vagy Németország.

A főváros egyik meghatározó erőssége a változatos építészete, ilyen szempontból pedig a Párisi Udvar Hotel Budapest kiemelkedő. Ezt a hozzánk érkező véleményvezérek visszajelzései és a közzétett tartalmak is visszaigazolták. Nagy öröm volt látni, ahogyan ezek a sokat látott és gyakran utazó vendégek elismerően csodálják a passzázsunk kivételes szépségét: sok számunkra kedves és hasznos tartalom született. Egyértelműen azt gondoljuk, hogy a kampány nagy mértékben támogatta Budapest versenyképességét turisztikai szempontból. Bízunk benne, hogy hamarosan további piacokon is lesz lehetőség hasonló tevékenységre

– nyilatkozta a Világgazdaságnak a Párisi Udvar Hotel Budapest.

A Magyar Turisztikai Ügynökség májusi influencer média trip kampányának nem titkolt célja volt a 25-40 éves korosztály megszólítása. Ők azok – mondja az Ügynökség – akiket az eddig ismert kampányeszközökkel már nem érnek el, ezért egy új típusú, a szakmában is elfogadott marketing kampányt használtak. A tartalomgyártóknak rendezett esemény miatt azonban többen támadták a Magyar Turisztikai Ügynökséget.

Lehet, hogy egy ilyen fajta marketingaktivitás meghökkentő egyesek számára, de bizonyos tömegeket célirányosan, új módszerekkel lehet csak megragadni.

A mai világban elengedhetetlen a nemzetközi szereplők bevonása a fiatalabb generációk eléréséhez. Ezek az újfajta megközelítések, mint az influenszer marketing, szükségszerűek annak érdekében, hogy hatékonyan elérjük és bevonjuk ezt a célcsoportot, akikre hagyományos módszerekkel nehéz rátalálni és még nehezebb aktivizálni. Fontos figyelemmel kísérni, hogy a turisták szokásai miképpen változnak és milyen igényekkel rendelkeznek. Aki nem igazodik ehhez, az elkerülhetetlenül lemarad – nyilatkozta a Világgazdaságnak Gianni Annoni, gasztronómiai szakértő és étterem tulajdonos.


Így működik a vendéglátás is

Amikor vendégül látsz valakit, mindig megpróbálod megmutatni a helyi látnivalókat és ezen keresztül a város legjobb arcát megismertetni. A Budapest Influencer Trip célja Budapest városának népszerűsítése volt, több milliós bázisú tartalomgyártók közreműködésével.

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy az esemény által pontosan kik és mikor fognak ellátogatni az országba, azt azonban biztosan tudjuk, hogy sokan fogják látni a fővárosról készült képsorokat. Így ahhoz nem fér kétség, hogy az eseménynek rövid vagy hosszú távon lesz eredménye, ez csak idő kérdése.

A Pomo D’oro tulajdonosa egy friss esemény kapcsán érzékeltette a lapnak az influenszer marketing fontosságát.

Nézzük meg például a Coldplay magyarországi látogatását, a koncert alkalmából is rengetegen érkeztek Budapestre. Az együttes több mint 26 milliós követőbázisú Instagram oldalán, egy, a főváros nevezetességeiről készített videót osztott meg, kiemelve a város gyönyörű arcát, ezt is mondhatjuk influenszer marketingnek. A Budapestet bemutató videót több mint 3 millióan látták. Így lehet a legjobban megragadni a figyelmet. Tehát napjainkban az influenszer marketinget megkérdőjelezni szakmaiatlanság – zárta gondolatait Gianni Annoni.

2024. június 28. 10:24
Interjút adott Donald Trump a merénylet után
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, ho...
Két embert is majdnem halálra késelt Komlón, nagy erőkkel keresik
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség a 22 éves aranyosgadányi fé...
Bomba robbant az Eb-döntő idején, 5 szurkoló meghalt - Videó
Megnevezték az elkövetőket is.
Horrorbaleset történt a féli óvodánál, mentőhelikopter landolt a helyszínen - Videó
Kegyetlen erejű volt a csattanás. Több mint fél tucat sérültről tudni.
Meglepő és érdekes adatokat közöltek az idei Eb-ről
A spanyol válogatott lett az első, amely négy labdarúgó Európa-bajnokságot nyert.
Lakosság: 3 fő!
Szanticska, a falu, ahol hárman élnek. Magyarország legkisebb településén még az idő is megállt, és minden főre jut ...
Nem érkezik lehűlés
időjárás-jelentés, 2024. július 15., hétfő
Trump: Én mindent túlélek!
"Halottnak kéne lennem, de mégis élek!" Ezt mondta Donald Trump a merénylet után. Mindössze egy centiméteren múlt az...
Nem vagyok gyilkos!
Összeomlott, kamerák előtt zokogott Alec Baldwin, amikor a bíró kimondta: ejtették az ellene indított emberölési per...
Tragédiával végződött a fiatalok bulija, meghalt egy 24 éves
Barátai küzdöttek az életéért.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.