
Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska
A népszerű showman búcsút intett a vidéki életnek, Salgótarjánt maga mögött hagyva, egy ideje már Budapesten él. A hatalmas sikerű Gáspárék című realityshow képkockáinak egy részét már az új otthonában rögzítették.
Ám Gáspár Győzőnek itt sem volt maradása, mert Budapest vonzáskörzetében egy csendesebb családi házra vágyott. A közösségi oldalán korlátozott ideig elérhető fotók szerint sikerült megvalósítania a tervét.
Kiderült, hogy az új otthonának a felújítási munkálatai a végéhez közelednek. A fürdőszoba márványmintájú csempéin az arany és a kék szín dominál, és még félkész állapotban is pazar látványt nyújt.
A nappali pedig egyszerűen lélegzetelállító. A fehér és az arany színek páratlan harmóniája finom eleganciát kölcsönöz a helyiségnek. Nyoma sincs a túldíszítettségnek vagy a hangsúlyos formáknak. Sokkal inkább a visszafogottság a jellemző.
Fotók: Gáspár Győző Hivatalos Instagram Oldala

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval