
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nem adja fel, tovább küzd az igazáért és ártatlannak vallotta magát az áramlopási ügyében az ország trombitása. Galambos Lajos exkluzív interjút adott a Tények Plusznak azok után, hogy szerdán jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság.
„Nagyon meglepett az ítélet. Ez Európában páratlan. Tudok olyan valakiről, aki milliárdos nagyságrendben vételezett illegálisan elektromos áramot. Nem az, hogy nem vitték be, befizette az ezzel kapcsolatos dolgokat és lezárult az ügye” – mondta az interjúban.
Bűnösségét szerinte semmivel nem bizonyították a tárgyaláson. A másodfokon hozott ítélet az elsőfokon kihirdetett börtönbüntetést pedig megfejelte további egy évvel.
2015-ben már 4 hónapot töltött bezárva. Ha megkapja a behívóját, a legjobb esetben is 14 hónapot kellene a rácsok mögött töltenie.
„Nem tudok és nem is akarok elrejtőzni” - hangsúlyozta.
Szerinte vele most példát statuált a bíróság. A muzsikus minden jogi lépést meg fog tenni, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia.
Azt mondja, sok minden van a tarsolyukba és ez a játszma koránt sincs még lejátszva.
„Ezt az ügyet én most már végigjátszom, mint egy szabadságharcos” – zárta az interjút.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát