Futókapcsolatnak hitték Szandi és Bogdán Csabi szerelmét, a gitáros csak évek után ülhetett le a családi asztalhoz

A zenész házaspár 28 éve költözött össze, kapcsolatuk kezdeti kihívásairól beszéltek a pénteki Mokkában.

28 évvel ezelőtt élete talán legkomolyabb döntését hozta meg Szandi, amikor kirepült a szülői házból, és párjához, Bogdán Csabihoz költözött. Az énekesnő számára a gitáros volt az első igazi szerelme, ekkor ő 16, míg Csabi 32 éves volt.

Szandi egy ideig meg is volt győződve arról, hogy párja mindig dupla annyi idős lesz, mint ő, de ma már látható, hogy az énekesnő hiába közelít az 50-hez, Csabi még elég messze van a 100-tól.

A nagy korkülönbség miatt fenntartásokkal kezelték Szandi szülei a kapcsolatot, futókalandnak gondolták, főként édesapja nem tudta elfogadni Csabit, öt évnek kellett eltelnie, hogy az Első Emelet zenésze a karácsonyi asztalhoz ülhessen.

Az első komoly visszajelzés apósától az volt Csabinak, mikor az esküvő előtt azt mondta, „örül, hogy nem neki lett igaza”.

„Miért kellett ez az öt év?” – tette fel a kérdést párja.

Szandi és Csabi saját példájukból tanulva fontosnak tartják azt, hogy gyerekeik szerelmét minél hamarabb megismerjék, járjon hozzájuk, lássák és érezzék, hogy szereti őket az a valaki. A gitáros úgy gondolja, szerencsések, mivel gyerekeik jól választottak eddig is, ezért ő sem volt rákényszerülve, hogy – ahogy az az apáknál szokás – csak fokozatosan bontsa le a falat a lánya választottjával.

Habár Blanka több ezer kilométerre van a szülői háztól, állandó kapcsolatban vannak, mindent tudnak róla, ezért is tartják elképzelhetetlennek, hogy meglepje őket azzal, hogy egy vőlegénnyel állít haza.

2023. február 03. 10:42
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...