
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nem örömében sírta el magát az a férfi, aki frufrut tetováltatott magának, majd belenézett a tükörbe. Már a berajzolásnál látható volt, hogy nem túl sok jót ígérő az ötlet, a „tetoválóművész” viszont mégis elvállalta, és nemcsak, hogy elkészítette, de még büszkén videóra is vette az alkotását.
Azt gondolom, hogy pont itt van a legnagyobb probléma
– utalt a szakemberek felelőtlenségére Slamovits-Horváth Beáta, az Everderm Klinika tulajdonosa, aki szerint sokan elvégeznek olyan munkákat, amelyekhez nincs megfelelő képesítésük.
Slamovits Tibor szerint akár médiahack is lehetett a félresikerült produkció, ugyanakkor hozzátette, létezik olyan, hogy valaki hajkontúrt tetováltat a fejére.
A szervezet alapvetően eltávolítja magából az idegen anyagot, a lézeres kezelés csak ezt a folyamatot gyorsítja fel. A frufrus férfi amennyiben szeretne megszabadulni a „fejdísztől”, akár évekig is eltarthat a kezelése, hiszen 8-10 alkalom szükséges ehhez, amelyeket csak kéthavonta lehet megismételni.
A főként nőket érintő sminktetoválások eltűntetése ennél valamivel egyszerűbb, már 4-5 alkalom is elég hozzá, ugyanakkor rendkívül kockázatos, mivel olyan érzékeny területeken kell dolgozniuk, mint a szem és a száj környéke.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát