
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
A nő szeptember 13-án hajnalban kezdett ámokfutásba és majdnem halálra késelte hatéves kislányát apostagi otthonukban.
Kiderült, hogy a vele alvó gyermekét előbb megszurkálta, majd betörte a koponyáját. Erre kelt fel a nő barátja, valamint a nagypapa, aki lefogta őrjöngő lányát, míg a férfi hívta a mentőket.
A rendőrök a nőt elfogták, emberölés bűntett kísérlet miatt nyomozást rendeltek el ellene.
Az asszony évek óta küzdött mentális betegséggel, havonta járt pszichiátriai kezelésre. Emellett ivott is, a legtöbbször gyógyszerre, de korábban állítólag soha nem volt agresszív.
A kislány nagyapja most exkluzív interjút adott a Tényeknek.
Már kinyitotta a szemét Fanni, amikor nagyapja beszélt hozzá, de még válságos az állapota. A gyereknek agysérülése lett, egy-két napja vették le a lélegeztető gépről.
A nagypapa azt is mondta, hogy a gyerek apja szívesen magához venné a kislányt, de most még a kórházba sem mehet be hozzá, mert az anya eltiltotta a gyerekétől.

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek