
Meghalt Török Ferenc
Mint ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, a Monza spanyol labdarúgója, Pablo Marí késelés áldozata lett. Az olaszországi Milánó megyében lévő Assago településen található szupermarket egyik polcáról egy 45 éves férfi magához vett egy kést, majd szurkálni kezdte a közelében álló vásárlókat.
A 29 éves sztárfocista kórházba szállításakor eszméleténél volt, klubja tájékoztatása szerint sérülése nem súlyos, most azonban Pablo maga üzen az érte aggódóknak kórházi ágyáról:
„A tegnap (csütörtökön) átélt nehéz pillanat után a családom és én szeretnénk tudatni, hogy a körülmények ellenére szerencsére jól vagyunk, és szeretnénk megköszönni minden támogatást és szeretetet, amit kapunk. Ezúton is részvétünket fejezzük ki, és sok erőt kívánunk az elhunyt családjának, barátainak, és szívből reméljük, hogy minden sérült mielőbb felépül” – írta hivatalos Instagram-oldalán Pablo.
Címlapfotó: Pablo Marí hivatalos Instagram-oldala

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók