
Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni
Több száz állatot találtak irgalmatlan körülmények között az állatvédők egy szaporítótelepen a Vas vármegyei Csöngén. A felvételeken jól látszik, milyen brutális körülmények közül kellett kimenteni az állatokat. Szobákban, mellékhelyiségekben, de még fedél nélkül a saját ürülékükben is tartották őket.
Iszonyú centiméter magasságban voltak benne az ürülékben, kutyaház nélkül és bent a lakásban, ilyet még igazából nem is nagyon láttam én se, amióta az állatvédelembe vagyok
– mondta a Tényeknek Kapin Richárd a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője.
Az állatokat egy osztrák nő tartotta, több magyarországi ingatlanban. Korábban már eltiltották az állattartástól, ugyanis kutyákat és lovakat is halálra éheztetett.
Miskolczi Ibolya Tamara állatvédő hozzátette, hogy a nő már szerepelt az ausztriai hírekben, és több mint 60 feljelentés van ellene a beteg kutyák és a hamis papírok miatt.
A magyarországi bejelentések alapján az állatvédő szervezetek összefogtak a rendőrökkel és több hetes előkészítő munka után érkeztek meg a helyszínekre. Mentés közben egy elpusztult lovat, és még egy vashordót is találtak, amelyben vélhetőleg a tetemeket égették el.
Egy horror, amit művelt
– ezt mondta az asszonyról ez az osztrák férfi. A nő többnyire fajtiszta ausztrál juhászkutyákat szaporított jó pénzért, több másik állattal együtt.
A kimentett állatokat megfelelő orvosi ellátás után örökbe lehet majd fogadni, ha megkapják a szükséges chip-et.
Úgy tudjuk az állatkínzó azt mondta a hatóságnak, hogy patkánymérget evett ezért kórházba vitték, ahonnan később megszökött. Információink szerint éjszaka visszament az egyik hatósági zár alatt lévő ingatlanhoz és feltörte azt, majd elmenekült. Jelenleg körözi a rendőrség, azt kérik, hogy aki felismeri, tegyen bejelentést.

Halálos tűz ütött ki Üllőn, hentesek próbáltak életet menteni

Óriási autósüldözés zajlott Budapesten, újabb részletek derültek ki

Kiadták a riasztást, veszély áll a háttérben

Szétroncsolta egy 15 éves fiú kezét a petárda

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin