Forró olaj borult egy 13 hónapos kisgyerekre

Vacsorakészítés közben történt a baleset, a kisgyerek életveszélyesen megsérült, teste közel 30%-a megégett.

A gyerek anyja 2019. október 12-én éppen vacsorát készített, amikor a gáztűzhelyen hagyta a palacsintasütőt kihűlni a forró olajjal együtt – áll a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A gyerek hirtelen beszaladt a konyhába és a palacsintasütőt magára rántotta, így az abban lévő forró olaj ráborult a fejére és a mellkasára.

A baleset idején a gyerek anyja és nagymamája is a konyhában volt, de mindketten háttal álltak a tűzhelynek.

A fotó illusztráció: ugyeszseg.hu

Miután megtörtént a baj, a nagymama azonnal elkezdte ápolni unokáját, az anyja pedig rögtön mentőt hívott a gyerekéhez.

A baleset miatt a kisgyerek életveszélyesen megsérült, teste közel 30%-a megégett, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, amik maradandó károsodást okoztak.

A sérült gyerek hosszú ideig kórházban volt, több műtéten is átesett.

Az ügyészség ezért vádat emelt a nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt, illetve indítványozták a fogházbüntetésre ítélését.

2021. február 17. 08:13
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint egészen szomorú, hogy három és fél év után még mindig vannak vezetők, ...
Október 23-án ismét láthatja a közönség Leslie Mandoki: Szabadságvágy című dokumentumfilmjét a Super TV2 műsorán. A ...
Vagyonokat áldozott a Netflix a fináléra.
Volodimir Zelenszkij tiltakozik az ellen, hogy Magyarország oroszbarát vezetője ad otthont a találkozónak, amelynek ...