
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Már a keddi nap folyamán beszámoltunk róla, hogy a HungaroMet figyelmeztetést adott ki az ország jelentős részére zivatar miatt. A citromsárga jelzés elsősorban az Alföldre vonatkozott, de dunántúli területek is érintettek voltak.
A Tények.hu olvasója A Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyék határán lévő Bakonyszentlászlóról is küldött fotókat, ahol szintén nem kegyelmeztek az égiek.

A legszélsőségesebb nyári időjárást idéző jégeső csapott le a Bakonyban, a képen látható autó szélvédője pedig alig látszott ki a jégtakaró alól.
Szerdára virradóra ismét megnőtt a fagykárok veszélye. Leginkább a Duna vonalától keletre alakul nulla fok alatt a reggeli minimum hőmérséklet.


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen