
Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?
Ellepték az internetet a ValMar szombat esti, Papp László Budapest Sportarénás koncertjéről készült felvételek, a két fiatal zenész ugyanis kifejezetten színes, tartalommal teli estét tudhat a háta mögött. Egy-egy pillanat a rengeteg esemény között talán már majdnem feledésbe is merült, ám a közösségi oldalakon látható felvételek percről-percre segítenek felidézni minden pillanatot.
Így például az is láthatta Milán szerencsétlen balesetét, aki nem volt jelen a koncerten, de akad néhány videó arról is, ahogy Marics Peti váratlanul szájon csókolja az egyik táncoslányt.
Követőik az interneten rögtön találgatni kezdtek, hogy vajon színpadi csókról lehet-e szó, vagy esetleg egy új kapcsolat kibontakozását láthatjuk, mindenesetre megosztóak a vélemények a forró pillanattal kapcsolatban. Volt, aki a felvételt fejtegetve megállapította, hogy Peti éppen úgy tette a kezét, hogy akár takarhatta is a romantikusnak tűnő pillanatot, és valójában a lány sem viselkedett másképpen a történtek után.
Címlapfotó: TikTok/doboreka

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea