
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
A Forma-1-es szezon egyik legizgalmasabb futamán vagyunk túl, amelynek pont a Hungaroring adott otthont. A verseny egy óriási tömegkarambollal kezdődött, miután a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas dominóhatást idézett elő, amelynek következtében számos versenyző futamát tette tönkre.
Lewis Hamilton csupán néhány körig élvezhette az elsőséget, ugyanis egy rossz taktikai döntés következtében egyedül kellett elrajtolnia, míg a többiek a boxutcából várták a futam újraindítását.
A brit pilóta kerékcseréjét követően az Alpine fiatal tehetsége, Esteban Ocon vette át a vezetést, akit a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel üldözött.
Hamiltonnak végül sikerült feljönnie a harmadik helyre, azonban az Aston Martinnál versenyző Vettelt egy technikai hiba miatt kizárták a futamból. Így, ha a csapat fellebbezése sikertelenül zárul, akkor a dobogón a hétszeres világbajnok Hamilton a második helyre lép fel, a Ferrari újdonsült pilótája, Carlos Sainz pedig a harmadik helyet foglalná el.
A TV2 időjárás-jelentője, Barta Sylvia is kilátogatott a Magyar Nagydíjra, aki hatalmas McLaren és Daniel Ricciardo rajongónak vallja magát. Utóbbival sajnos nem sikerült képet készíteni, ám így sem lehetett csalódott, ugyanis sikerült lencsevégre kapnia Sainzot és Ocont, aki a közös képtől sem zárkózott el.
A közös fotó alapján nehéz eldönteni, hogy vajon az első futamgyőzelmét élvező Esteban Ocon, vagy a mindig mosolygós Barta Sylvia boldogabb a képen.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról