Fordulóponthoz érkezhet az izraeli háború, heteken belül megtörténhet, amire számítanak

A franciák már előálltak egy tervvel, ami valósággá is válhat.

A libanoni-izraeli békekötés érdekében a Hezbollah visszavonulását és tárgyalásokat szorgalmaz Franciaország. A terv szerint 15 ezer libanoni katonát csoportosítanának át békefenntartónak a határra, ahol egy nagyjából 10 kilométeres pufferzóna létrehozásával biztosítanák, hogy elhallgassanak a fegyverek.

Georg Spöttle a szerdai Mokkában kifejtette, nehéz a helyzet, ugyanis a Hezbollah egy síita félkatonai szervezet, amely sokkal közelebb érzi magát Iránhoz – sőt, egyfajta meghosszabbított kezüknek számít –, mint a saját országukhoz, amelynek ráadásul évek óta nincs működőképes kormánya, csupán megbízott miniszterei. A milícia azért sietett a Hamász segítségére, hogy lekössék az izraeli haderő egy részét a zsidó állam északi részén.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a felekezeti viszály gyakran fel-felütötte a fejét korábban is a térségben, hiszen rengetegféle vallás van jelen. Elmondta, a libanoni vezetés hajlik a béketervre, az izraeli kormány a törvényhozás elé terjeszti azt, egyelőre csak a Hezbollah nem tűnik partnernek, bár ez is megváltozhat heteken belül.

Nagy már az amerikai nyomás Izraelen, hogy egy humanitárius tűzszünet érvénybe lépjen, és Georg Spöttle elmondása alapján, ha ez bekövetkezik, megfelelő alkalmat biztosítana a 15 ezer libanoni katona délre küldésének, ami véget is vethetne a harcoknak a határon.

A szakember felhívta a figyelmet, a legtöbb arab ország már azzal fenyegeti Izraelt, hogy felbontják a kétoldalú békemegállapodásokat, amivel visszarepülnénk a 70-es évekbe. A szaúdi uralkodó viszont nyitott lenne egy békeszerződés megkötésére a zsidó országgal, amennyiben az elfogadná a két állami megoldást, vagyis Ciszjordánia és a Gázai övezet függetlenedését.

Szót ejtett a beszélgetés végén arról is, hogy az izraelieknek hosszú idő után végre önerőből sikerült kiszabadítaniuk túszokat, egyfajta katonai bravúrként is könyvelték el. A két idős férfi jó egészségi állapotban volt, így valószínűsíthetően megfelelő körülmények között tartották őket a palesztinok.

Spöttle elárulta, bizakodó, és úgy véli, nagyjából két hónapon belül, vagyis még a tavasszal béke köszönthet be a Közel-Keleten.

2024. február 14. 18:05
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Napok óta tart a számháború az október 23-ai tömegrendezvények kapcsán.
Bencsik András őszintén beszélt a Hotel Lentulaiban Orbán Viktor gesztusáról, a Békemenet jelentőségéről és a jobbol...
Megszavazta a parlament a kötelező sorkatonaság visszaállítását Horvátországban. A Tisza testvérpártjának törvényjav...
A szakértők vizsgálják az eset körülményeit.
Mi megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat és fenntartjuk a rezsicsökkentést – emlék...