
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Örökbefogadható kutyák vonulnak majd divattervezőkkel és kollekcióikat bemutató modellekkel a kifutón egy hétvégi rendezvényen, melynek célja, hogy népszerűsítsék a háziállatok örökbefogadását. Orosz Cintia, a program ötletgazdája szerint ez nem csak egy egyszerű divatbemutató lesz, ugyanis a fókuszban ezúttal a kutyák lesznek. A rendezvény nagykövetének felkérésére Rubint Réka azonnal igent mondott, sőt, Schobert Lara is elkíséri majd, hiszen náluk nagyon fontos szerepet töltenek be négylábú kedvenceik.
Az a fajta őszinte, önzetlen, tiszta szeretet, amit egy kutyus tud adni, azok az energiák nagyon erősen jelen vannak az emberek életében. Ez a hű kis társ, aki mindig ugyanúgy örül, ugyanúgy vár, ugyanúgy bújik hozzád, minden rezgésedet megérzi, de ne menjünk messzire, csak a férjem esetében, akit tulajdonképpen a kutyánk mentett meg, mert hogyha nincs vele akkor, amikor Norbi a stroke-ot kapta a házunk előtt, akkor lehet, hogy most nem lenne velünk
– fogalmazott Réka a keddi Mokkában.
A helyszínen felvonuló nyolc kutya mindegyikét örökbe lehet majd fogadni, de Szűcsné M. Adrienn, az Ürömi Állatotthon menhelyvezetője szerint érdemes hozzájuk is ellátogatni, ha valaki egy házikedvencet szeretne. Emellett a honlapon is rendszeresen feltüntetik a menhely kutyáit, de szerinte az örökbefogadáshoz mindenképpen szükséges az, hogy személyesen jöjjön létre a kapcsolat a leendő gazdi és a kutya között.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna