Folytatódik a teaszeánsz-ügy, drogbirtoklással gyanúsítják Béres Anettet és barátnőjét

A két celebet már a rendőrség is kihallgatta.

Az egykori valóságshow-szereplőre, Béres Anettre tavaly júliusban meztelenül, törött csontokkal és teljesen önkívületi állapotban találtak rá egy erdőben. Mint az nem sokkal később kiderült, Anett egy teaszeánszon vett részt, de a hallucinogén ital nem várt hatásokat eredményezett nála és durva, előre nem látható következményekkel járt. A csonttörések miatt a celebet többször műteni kellett, majd hosszú rehabilitáción esett át, mire visszanyerte régi formáját.

A szeánszon ott volt még Sárfány Emese is, aki régóta jó barátnője a pórul járt Anettnek, a rendőrség pedig a Naphíre információi szerint mindkettőjüket kihallgatta kábítószer birtoklása miatt. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindössze annyit közölt, hogy az elmúlt időszakban újabb gyanúsítások történtek, a rendőrök egy 35 éves és egy 42 éves budapesti nőt hallgattak ki kábítószer birtoklása miatt, kényszerintézkedés elrendelésére nem került sor.

A nyomozás tehát folyamatban van, emiatt a hatóságok egyéb információt egyelőre nem közöltek.

A fotó illusztráció: TV2 Mokka

2023. szeptember 11. 19:01
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív t...
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Kultúrkavalkád van a Budapesti Szabadságtéren, köszöntik az éppen 200 éves magyar pezsgő-gyártást!
family
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family