Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program

Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program: míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos vasárnap a hajdú-bihari Bakonszegen.

Gyopáros Alpár ismertetése szerint a program minden településre eljutott, eddig 12 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és 130 milliárd forintot fizettek ki a nyerteseknek.

A hazai forrásból finanszírozott Magyar Falu Program rugalmas, gyors és folyamatosan bővülő program, amelynek eredményeként javul a vidéken élők életminősége, és az elmúlt két évben ezer kistelepülésen növekedett a népességszám - tette hozzá a kormánybiztos.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. május 23. 11:07
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében szállt ki a repülőből, hazatért Magyarországra Kapu Tibor. Az űrhajós szerint ...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 18., hétfő
Drámai híreket közöltek az egyik legnépszerűbb lakóról.