
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Piros kiütés a hajlatokban, ami később tovább terjed a végtagokra, láz és torokfájás. Ezek a skarlát tipikus tünetegyüttesei, amiket Bánusz Rita szerint nagyon könnyű felismerni. A betegséget ugyanaz a kórokozó okozza, mint a tüszős mandulagyulladást, az antibiotikum létezése óta azonban a kezelése könnyűvé vált. Rengeteg szülő megijed, amikor meghallja a skarlát szót, a gyermekgyógyász szerint valószínűleg a régi járványokból fennmaradt magas halálozási arány miatt, a megfelelő gyógyszerek megjelenése óta ez a betegség azonban általánossá vált és közel sem életveszélyes.
A szinte az egész testet ellepő kiütések az arcon nem jelentkeznek, az mindössze kicsit rózsássá válik, de a száj körüli bőr fehér és sápadt lesz, az ajkak intenzíven kipirosodnak, a mandula és a garat is gyulladtak lesznek. A nyelven először egy fehér lepedékréteg jelenik meg, leválása után pedig szaknyelven úgynevezett málnanyelv alakul ki, ez is piros és duzzadt lesz.
Kórházi kezelésre csak nagyon súlyos, szövődményes tünetegyüttes esetén van szükség, enyhébb lefolyás esetén pedig az antibiotikum kúra során a gyógyulás már 24 óra múlva megindul, a kicsik pedig otthon is lábadozhatnak. A spontán gyógyulás akár 3-5 nap alatt is végbe mehet, de kezelés hiányában még több hétig is fertőzhet. Felnőttek már nem igen vannak kitéve a skarlátnak, hiszen ez a betegség általában az 5 és 15 éves korosztályt érinti.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama