
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Dobó Kata a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol legújabb színházi szerepéről mesélt a nézőknek.
A színésznő elárulta, hogy színházi darab készült a Diploma előtt című filmből, melyben ő alakítja Mrs. Robinson, az elhanyagolt feleség szerepét, aki titkos viszonyt folytat egy fiatal fiúval.
Katát Dicső Dániel, a darab rendezője is elkísérte, aki kiemelte, hogy mindenképpen őt szerette volna a szerepre és nagy örömmel töltötte el, hogy végül elvállalta.
A film a 60-as években játszódik, azonban az volt a szakemberek célja, hogy a színdarab minél maibb legyen, minél közelebb kerüljön a nézőkhöz.
Minden olyat, ami nagyon az amerikai kertvárosi világba repít, azt megpróbáltuk belőle kihagyni és így inkább egy általános érvényű történetet elmesélni
- mondta Dániel, aki igyekezett kollégáival úgy kialakítani a díszleteket is, hogy a fiatal fiú belső gondolatai és útvesztői vetüljenek ki a színpadra.
Kata kifejtette, hogy nagyon nagy szabadásgot kapott a szerep által, a kémia pedig fokozatosan alakult ki közte és társa, Csibi Gergely között.
Nagyon örülök, hogy ez a szerep megtalált engem. Sokat kaptam tőle
- vélekedett a művésznő.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát