
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Mészáros Árpád Zsolt a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol elárulta, aggódik fiáért, Bendéért, aki jelenleg a Fülöp-szigeteken, az Ázsia Expressz forgatásán küzd a játékban maradásért kedvesével, Angival.
A színészt felzaklatták a tajvani természeti katasztrófáról szóló hírek, melyekben a műsor helyszínéül szolgáló ázsiai állam is érintett, azonban a TV2 sikerműsorának szerkesztői igyekeztek őt megnyugtatni: minden rendben velük, több mint ezer kilométerre vannak a földrengés epicentrumától.
Egy apai szív azonban nehezen nyugszik meg addig, míg nem bizonyosodik meg maga gyermeke biztonságáról.
A művész tehetetlen, így a munkába temetkezik. Idén lett 50 éves, melynek alkalmából egy életmű koncertre készül.
Számos kollégája és pályatársa fogja színesíteni a műsorát, ám vannak olyanok is, akik nem tudnak megjelenni az előadáson.
MÁZS-nak viszont nem a nagyszabású koncertje, hanem az életkora okoz kisebb frusztrációt.
Ez valami borzasztó. 40 év után azt mondják, hogy ha felébredsz és nem fáj semmid akkor meghaltál, az 50 után nem tudom mit mondanak…Fura ez az egész
- mondta a művész, aki a bosszankodás ellenére már izgatottan várja májusi fellépését.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát