
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A Mokka stábja meglepetéssel várta a születésnapos Kozsot. Az énekes mihelyt kézhez kapta az ajándékszatyrot, önmagáról megfeledkezve kezdett kutatni benne, azonnal a zserbót a kereste.
„Egy csoda, hogy élek és létezem” – vallotta be Kozso, aki 28 évvel azután, hogy megjelent sikerdala, a Szomorú szamuráj, felújította az ikonikus slágert.
Elmondta azt is, hogy közel három évtized elteltével a szamuráj már nem szomorú, sőt, lila ködben úszkál minden egyes nap. Állítja, újra szerelmes, 16 év után találták meg újra egymást párjával.
Az felújított slágerben Danis Elza, a Tények Plusz riportere örömmel vállalta el a refrént. A Magneoton vezérigazgatóján keresztül ismerték meg egymást, Kozso szerint Elza nagyon tehetséges, a dal nagyszerűségét pedig az adja, hogy mindketten szerelmesek, gyorsan hozzá is téve, hogy nem egymásba.
Elza olyan oldaláról mutatta be Kozsot, amelyről a közvélemény nem ismerheti. Bár egy elvarázsolt figura benyomását kelti sokakban, ha munkáról van szó, szigorú és katonás.
A boldog szamurájt párja egy világkörüli úttal lepte meg, még mindig a hatása alatt van, „szíve közepébe”, Párizsba is ellátogat majd, onnan pedig New York-ba mennek, és az út valamennyi állomásán színpadra is áll.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás