Férjhez ment Lola, képeken a gyönyörű ara

A kismama sugárzik a boldogságtól.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, őszre várja első gyermekét Lola, aki már azt is elárulta, hogy kislánya születik.

Fürdőzik a boldogságban, melyről nemrégiben a Mokkába való látogatása során a nézők is meggyőződhettek.

Az eleje nekem nem volt annyira egyszerű. Én fizikálisan nagyon sokat szenvedtem. Az első trimeszter az kőkemény volt

– mesélte akkor az újdonsült kismama, aki azóta már túl van a nehéz időszakon, mi több, az esküvőjén is.

Ugyanis a napokban összeházasodott kedvesével, akivel közel két éve alkotnak egy párt.

Nagyon óvja magánéletét. Tiszteletben tartja, hogy kedvesét nem vonzza a médiában való szereplés, civilként nem vágyik a reflektorfényre. Így közös fotójukon is csupán a férje kézfejei és ölelő karjai villannak meg.

Az első találkozásnál éreztem, hogy számomra Ő különleges. Nem tudtam, hogy lesz-e közös történetünk vagy soha többé nem látjuk egymást. Aztán elkapott a forgószél, most pedig itt vagyunk kicsit több mint 1,5 évvel később mint férj és feleség. A mi nagy napunkat pedig még különlegesebbé tette, hogy már a kislányunk is velünk volt, igaz még csak a pocakomban

-írta bejegyzésében az énekesnő.

Címlapfotó: LOLA hivatalos Facebook-oldala

2025. június 11. 14:27
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Igéző szemek, telt ajkak, hosszú barna haj és persze tökéletes alak. Ez ma egy jó kiindulási alap arra, ha valaki sz...
family
190 kilóval guggolnak, 110 kilót kinyomnak fekve és felhúznak csaknem két mázsát... és nem bivalyerős férfiak, hanem...
family
FRONTÁLIS - Hat hetes újszülöttet kellett újraéleszteni egy baleset után Balatonendrédnél. Az anyja éppen szoptatta,...
Tillának gyógyszert kell szednie. Nem elég az alkoholprobléma, itt van ez a kis magas vérnyomás is. De erre is van m...
family
Vajna Timi napok óta szédül és fáj a feje a rengeteg vérveszteségtől, és a gerincvelőbe kapott érzéstelenítés is meg...
family