
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Szeptember 16-án férjhez ment Patai Anna, a Megasztár egykori felfedezettje.
Az énekesnő korábban már beavatta a Mokka nézőit a nagy nap részleteibe, ám akkor még a menyasszonyi ruhájáról és a helyszínről is szűkszavúan nyilatkozott.
A napokban azonban Instagram-oldalára feltöltött pár esküvői képet, melyeken nem csak gyönyörű ruhakölteménye, hanem a dekoráció és a büszke családtagok is láthatók.
Alig vártam, hogy megosszak veletek pár képet az esküvőnkről. Szeretném megköszönni a családunknak, hogy eljöttek és velünk ünnepeltek! Tehát mindenkinek hálás a szívem, hogy életünk legszebb napját még szebbé tettétek! Pallus Bence, nagyon szeretlek! Innentől kezdve szólítsatok Pallus-Patai Annának!
- áll az újdonsült feleség bejegyzésében, melyből az is kiderült, hogy egy budapesti étteremben volt a mulatság, ahol minden a rózsaszín-ezüst-fehér színekben tündökölt.
A fiatalok 16 éves koruk óta alkotnak egy párt, azonban annyira boldogok együtt, hogy már a családalapítás és a gyermekvállalás is szóba került köztük.
Anna még a lakodalom előtt hangsúlyozta, hogy mindenképpen szeretnének fiatal szülők lenni, sőt, első gyermekének már a következő 5 évben szeretne életet adni.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát