
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Dr. Urszán Albert plasztikai sebész a csütörtök reggeli Mokkacino vendége volt, ahol a férfiak mellnövekedéséről, annak okairól és kezeléseiről beszélt a nézőknek.
A szakember elárulta, hogy pontos adatok egyelőre nincsenek arra vonatkozólag, hogy ma Magyarországon hány férfit érint ez a probléma, ám egy biztos, egyre gyakoribb a jelenség.
Több oka lehet. Pubertás korban gyakran előfordul, hogy csomót észlelnek a fiatalok a mellükben. Mind a férfiaknál mind a nőknél van férfi nemi hormon és női nemi hormon is. Néha a férfiaknál a női nemi hormonra kicsit érzékenyebb a szövet és akkor maga a mirigyállomány – ami férfiaknál is létezik, csak mikroszkopikusan - elkezd nőni és a körülötte lévő zsírszövet is, ez okozza az elváltozást
- ismertette a folyamatot a plasztikai sebész.
Endokrinológiai betegségek, különböző pirulák, szteroid tartalmú - testépítők által használt - készítmények és idős korban fogyasztott szívgyógyszerek is okozhatják ezt az esztétikailag igencsak kellemetlen „mellékhatást”.
Általában ez az elváltozás a hízással is összefüggésben lehet, azonban a vékony testalkatú fiúkon, férfiakon is megfigyelhető. Sőt, bizonyos ételek, italok, illetve a szervezetbe kerülő mikroműanyagok is befolyásolhatják az emlők méretét az erősebbik nemnél.
Ezt manapság azonban már egy plasztikai beavatkozással könnyedén lehet orvosolni.
A műtét úgy történik, hogy a területet feltöltjük egy speciális folyadékkal, aminek 3 szerepe van. Fájdalomcsillapító, érösszehúzó anyag van benne, illetve egy vastagabb területben jobban lehet dolgozni, mint egy vékonyabban
- mesélte a szakember, majd hozzátette, hogy a mirigy állomány körüli zsírszövetet leszívják, majd magát a szövetet is eltávolítják.
Ezt elküldik további vizsgálatokra, hogy kiderüljön jó- vagy rosszindulatú elváltozásról van szó.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek