
Ismert magyar énekesnő az, aki pár napja anyaszült meztelenül bukkant fel Erdély egyik jeges tavában
Eladóvá vált Zámbó Jimmy csepeli otthona, és ahogy minden sztár meghirdetett háza, úgy ez is sokkal nagyobb nyilvánosságot kap, mint egy közönséges lakás. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy véli, ennek köszönhetően még az is elgondolkodhat rajta, hogy megvásárolja, akinek eredetileg nem is volt ilyen szándéka, vagyis a kiemelkedő érdeklődés felgyorsítja az eladást.
A négyszobás, kétszáz négyzetméteres, kerti medencével is rendelkező ingatlant kicsivel több mint 120 millió forintos áron hirdették meg, ugyanakkor valamekkora összeget egészen biztosan fordítani kell a felújításra is, hiszen mikor Jimmy megvette a házat, még korszerű volt, ma viszont már ráncfelvarrásra szorul.
A szakember a csütörtöki Mokkában hozzátette, szerinte teljesen reális az ár. A környéken 600 ezer forintos négyzetméterárral számolnak, ennél a háznál pedig 650 ezer forintra jön ki ugyanez. Ebből kifolyólag Balogh László megállapította, 10 millióval kerül többe az a különleges életérzés, amit a Király egykori otthona nyújthat.
A leendő lakók „egy picit Jimmyvé válhatnak”, így minden bizonnyal egy rajongó sokkal messzebb képes elmenni az anyagiak terén, mint egy "közönséges" vásárló. Úgy látja a szakértő, ennél az ingatlannál nem von le az értékből az sem, hogy meghalt valaki benne, sőt, talán még emel a különlegességén.
A beszélgetés során Istenes László bevallotta, kívülről-belülről jól ismeri Zámbó Jimmy egykori otthonát, rengeteg időt töltött benne, és minden zegzugában megfordult már. A műsorvezető elárulta, a legendás énekes az ő fiának keresztszüleitől vásárolta meg az ingatlant, így az ünnepnapokon rendszeresen vendégeskedett ott.

Ismert magyar énekesnő az, aki pár napja anyaszült meztelenül bukkant fel Erdély egyik jeges tavában

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész