Feng Ya Ou megbizonyosodott az igazságról, a szülőszobán minden kiderült

Az énekest megnyugvással töltötte el, mikor először pillantotta meg a kicsit.

Feng Ya Ou kedvese, Békefi Viktória egy hónapja adott életet első közös gyermeküknek, Mei Lizának.

A kicsit ugyan még nem mutatták meg a nagyvilágnak, ám a büszke apuka a hétfő reggeli Mokkában elárult róla pár dolgot.

A kialakult napi rutinjuk mellett azt is megosztotta a nézőkkel, hogy kire hasonlít a kicsi.

Tiszta apja. Viki csinált is egy montázst, hogy az ő képe meg az én babakori képem és ilyen kísértetiesen nagy a hasonlóság, ami azért meglepő, mert ugye én félig vagyok csak kínai, tehát a kínai géneket már csak töredékben örökli. Mégis úgy született meg, hogy így ránéztem: hú, ez az enyém

- mondta büszkén az újdonsült apuka.

Az énekes kiemelte, hogy kislányukkal lett teljes az éltük, sőt, sokkal többnek érzi magát, mióta megszületett a gyermeke.

Nagy a boldogság, csupán egy kis átmeneti pocakfájás nehezíti meg a mindennapjaikat.

Ya Ou hangsúlyozta, hogy a baba körüli teendőkből igazán kiveszi a részét, az etetésen kívül bármit megcsinál. Ha kell fürdeti, pelenkázza.

Ám a nagyszülők is előszeretettel besegítenek a kis családnak, Viki anyukája ugyanis egy házban él velük.

2023. július 10. 10:40
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
időjárás-jelentés, 2025. október 20., hétfő
Soha nem beszélt róla, évtizedekig őrizte magában a terhet! Miló Viki ország-világ előtt vallott élete legnagyobb tr...
family
Nem mindenki születik szépnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szeretni. Sőt most kifejezetten azokat ünnepel...
family
Botrányok, megcsalások és viharos szakítások, a Kísértés idei évada jócskán bővelkedett nem várt fordulatokban. Öt s...
family