Felmarkolta a pénzt, majd lelépett L.L. Junior és Aurelio, nem fogták vissza magukat élő adás alatt

Pénzszagot fogtak.

Egy régi cigány népszokást megjelenítve Gáspár Győző pénzt szórt a menyasszonyra, vagyis Dér Henire A Nagy Duett vasárnapi adásában. Az énekesnő feje azonban kicsinek bizonyult, ugyanis egyetlen bankjegy sem maradt meg rajta, ellenben a színpadot beterítette.

Több sem kellett L.L. Juniornak és Aureliónak, beszaladtak, majd felmarkoltak a földön heverő kellékekből, amennyit csak tudtak, és sietősen távoztak.

Ebből látszik, hogy öregszenek. Azt hittem, már előbb feljönnek

– szúrt oda a műsor egyik házigazdája, Liptai Claudia. 


Hajós András sem maradt adós a csípős megjegyzésekkel, az ő célkeresztjébe azonban Gáspár Győző került. Felidézte, hogy a showman korábban azt a célt tűzte ki maga elé, hogy úgy énekeljen, mint Andrea Bocelli, de a produkciót elnézve a zsűritag inkább örült annak, hogy az olasz tenorista elvesztette a látását, és szívesen cserélt volna vele.

2025. március 17. 11:30
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...
Több tucat agresszív lódarázs támadt egy társaságra egy egri étterem teraszán. Az éttermet díszítő sárkányszobor szá...
Évekig terrorizálta, majd később többször is megverte idős anyósát egy férfi Győrben. Erről az áldozat lánya is tudo...