
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Szombat és vasárnap este dupla adással indul a Sztárban Sztár All Stars a TV2-n. Lékai-Kiss Ramónán, a műsor egyik zsűritagján a pénteki Mokkában már látszott, alig bírja kivárni, hogy elkezdődjön a show, de emellett nem tudta leplezni a boldogságát Liptai Claudia jelenléte miatt sem.
Még színésznőként ismerték meg egymást hosszú évekkel ezelőtt, és olyan jó kapcsolat alakult ki közöttük, hogy még a gyerekeket is egymásra bízhatják.
Claudia hat évadon keresztül volt részese a Sztárban Sztárnak, így érthető módon nagyon a szívéhez nőtt, és kimondottan vágyott rá, hogy az idei produkcióban is számoljanak vele.
Úgy gondoltam, hogy ha nem hívnak erre vissza, akkor nagyon mogorva leszek, és valamit el fogok követni
– vallotta be.
Mint mondták, a Sztárban Sztár All Stars semmi máshoz nem hasonlítható, hiszen olyan showműsor még valóban soha nem volt Magyarországon, ahol egyszerre ennyi híresség lépne színpadra.
24 versenyző száll harcba a legsokoldalúbb előadó címért, mindkét nap 12-en mutathatják meg tudásukat a hétvégi nyitányon. Párbajok is lesznek, rögtön az elején például Tóth Gabi és Trap kapitány mérkőzik meg.
Felkértük a többi volt pasiját is, de aztán ők nem vállalták
– fogalmazott Liptai Claudia, amire a stúdióban többen is felszisszentek.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!