Felfoghatatlan kettős tragédia a XIX. kerületben, meghalt egy apa és gyermeke

Ketten a helyszínen életüket vesztették. A gázolóval szemben most emelt vádat az ügyészség. 

Végzetes balesetet okozott egy teherautó vezetője még 2022. szeptember 21-én délután Budapesten, a XIX. kerületi Szabó Ervin utcában.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a Kossuth tér és a Szabó Ervin utca találkozásánál feltorlódott a forgalom.

A teherautós ekkor leparkolt a belső sávban, ám úgy, hogy a jármű elejével a zebrára állt, amivel akadályozta a gyalogosokat. A járókelők közül ezért volt, aki elölről, volt, aki hátulról próbálta meg kikerülni a kocsit, hogy átjusson a túloldalra.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Egy apa a kisgyereke kezét fogva, csakúgy, mint mások is, lelépett az útra, hiszen ekkor még mindenki egy helyben állt. Pillanatokon belül viszont megindult a forgalom, a teherautó sofőrje pedig anélkül, hogy körülnézett volna, a gázra lépett, a gyalogosokkal ugyanakkor egyáltalán nem fogalakozott a telefonjával ellentétben.

Az édesapa észrevette az érkező autót, futva próbált meg átjutni, de nem sikerült. 16-19 kilométer per órás sebességgel elütötte őt és gyerekét a kocsi, sérüléseikbe pedig a helyszínen belehaltak.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a 31 éves gázolót, végrehajtandó fogházbüntetést, illetve járművezetéstől eltiltást indítványozott.

2024. február 08. 14:06
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...