Felépült a stroke-ból a magyar zenész, ilyen a beszédje most

Újra kellett tanulnia járni, írni, olvasni és még beszélni is.

Kiss Tibor, művésznevén Sláger Tibó a kedd reggeli Mokkacino vendége volt, ahol harmadik sztrókját követő felépüléséről és nemrégiben megjelent könyvéről beszélgetett a műsorvezetőkkel.

2023 februárjában érte harmadjára baj, hat hétig volt kórházban, melyből hármat a szubintenzív osztályon, hármat pedig a rehabilitáción töltött.

Az énekes elárulta, hogy még nem százszázalékos az állapota. Újra kellett tanulnia járni, írni, olvasni és még beszélni is, mely még most is nehezebben megy számára.

A TV2 kitelepült stúdiójába Kovács Arnold zenész is elkísérte, akivel 20 éve barátok. Ráadásul könyvet írt Tibóról.

Megörökítette barátja és egyben példaképe csodálatos pályafutását. Egy háttérzenész szemszögéből tárja fel a fellépések és hétköznapok kulisszatitkait.

A jó dolgok mellett azonban az alkotásban szóba kerül a csaknem végzetes kimenetelű agyvérzés, melyből szerettei és rajongói imákkal segítették talpra állni a népszerű énekest.

Tibó úgy véli, már színpadképes, még egy kicsit a beszédén kell javítani és újra kiáll közönsége elé.

2024. augusztus 13. 12:06
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...