
Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek
Viharvadászok nyomába eredt a Tények.hu riportere, hogy testközelből tekintse meg az első hallásra furcsa elfoglaltság minden csínját-bínját.
Már a találkozó összeegyeztetése sem volt egyszerű, hiszen közel egy hónapig vártak egy olyan napra, amelyen minden időjárási adat látványos égi parádét jelzett elő.
A csapat egy véletlen folytán alakult meg még 2017-ben, majd hamar barátság szövődött köztük. Felejthetetlen, mi több, talán fennállásuk legemlékezetesebb élménye számukra 2018. június 12-e, ugyanis ekkor több szupercellát is sikerült lencsevégre kapniuk a Bakonyban, Veszprém és Várpalota térségében.
Könnyen felvetődhet ugyanakkor a kérdés, hogy mégis mire jó, amit csinálnak.
Viharvadászattal segítjük a hazai viharok jobb megértését, előrejelzések pontosítását
– magyarázta tevékenységük lényegét Papp Péter, aki hozzátette, beszámolóiknak köszönhetően még a meteorológusok is jobb rálátást nyernek az egyes jelenségek részleteire.
A társaság a Tények.hu riporterével kiegészülve Perkátáról indult a Velencei-tó felé, hogy figyelemmel kísérje, amint egy megszülető kis felhőből egy olyan szupercella képződik, amely aztán letarolja a fél országot.
Autóval vették üldözőbe a vihart, meglehetősen sikeres napot zártak, hiszen több látványos égi jelenséget, többek között egy tubát el tudtak csípni.
Bár az esetek döntő többségében Magyarországon az efféle tubánál nagyobb nem alakul ki, igenis van tornádóveszély itthon is, különösen a nyári hónapokban.
A valaha volt legerősebb hazai tornádónak éppen a napokban lesz száz éve: az 1924 júniusában kialakult tölcsér 300 kilométer per órát meghaladó sebességű széllel pusztított az akkor még különálló Biától és Torbágytól egészen Vác környékéig.

Ez tényleg Tolvai Reni? A rajongók alig hittek a szemüknek

„Ide a 10 milliót, meg a ciciket!” – de Cynthia álma itt véget ért

Hírek érkeztek Erdő Péter bíborosról, így van most

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla