Felejtse el a villámdiétákat, ezt tegye a karácsonyi plusz kilók ellen

A szakértő szerint egészségünk megőrzésének érdekében fel kell hagynunk a divatfogyókúrákkal.

Az ünnepek során akár 4 kilogrammal is gyarapodhat testsúlyunk, amit hónapokba telhet ledolgozni. Az évkezdő divatfogyókúrák azonban egészségkárosítók is lehetnek – mondta az Indexnek Bedros J. Róbert, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság alapító elnöke, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, címzetes egyetemi tanár.

A magyar konyha nem éppen a kalóriaszegény ételekről híres, így helytálló lehet az az adat is, miszerint hazánkban az elhízás és a túlsúly együttes aránya a felnőtt lakosság körében 68 százalék. Tehát a normál súlyúak vannak erős kisebbségben.

Ezt azonban nem kell a szívünkre vennünk, ugyanis a statisztikák kimutatták, hogy az egész világ hízik. Egyes becslések szerint 2035-re már mintegy 4 milliárd felnőtt lesz túlsúlyos vagy elhízott, amely a 2020-as év 2,6 milliárdjához képest jelentős növekedésnek számít.

A szakértő viszont megjegyezte, hogy a magyar ember amellett, hogy eszik, bizony inni is szeret. Ám ebben az esetben nem csupán az alkoholra gondolt, hiszen számos, rendkívül magas cukortartalmú üdítő felelős a súlygyarapodásért.

Ezekből azonban az ünnepek alkalmával rendre többet fogyasztunk, így nem árt odafigyelni az étkezés mellett a folyékony kalóriákra is.

Ezzel szemben, természetesen vannak olyan emberek is, akiknek karácsonykor sem kell a ezeket számontartaniuk és a tápértékek labirintusában tapogatózniuk.

A normál súlyú, egészséges gyermekeknek általában nem szükséges olyan szigorúan ügyelni a kalóriabevitelre, mint a felnőtteknek

 - mondta a lapnak a szakértő.

Fotó: Móricz Sabján Simon

Esetükben örökletesen magasabb az alapanyagcsere és ezért kevesebb figyelmet kell fordítaniuk a kalóriabevitelre. Sokan erős fizikai munkát vagy intenzív testmozgást végeznek nap mint nap. Ők nagyon sok kalóriát égetnek el, ezért nekik sem kell olyan szigorúan korlátozniuk a bevitelt - tette hozzá.

Azonban akadnak olyanok is, akik a karácsonyi és szilveszteri gasztrodömping után villámdiétákhoz folyamodnak, méghozzá helytelenül.

A villámdiéták, ha eredményesek is, hamar villámvisszahízást okoznak. Az egészséges és fenntartható fogyás és súlymegőrzés nem egy hirtelen folyamat, és hosszú távú elköteleződést igényel az egészséges életmódra váltás iránt. Ehhez érdemes figyelembe venni néhány dolgot

- jegyezte meg Bedros J. Róbert.

A szakértő szerint fontos, hogy reális legyen a célunk, ne kergessük az álomsúlyt, és ne várjunk gyors, nagymértékű fogyást.

Hetente 0,5–1 kilogramm súlycsökkentést javasol, mivel ez nem terheli meg a szervezetet, és hosszabb távon is fenntartható. A túlzottan gyors fogyás gyakran vízveszteséget és izomtömeg-csökkenést jelent, nem pedig tartós zsírveszteséget, ezzel viszont sokak fejében tévhitek keringenek.

A fenntartható fogyáshoz a diétának hosszabb távon kiegyensúlyozottnak kell lennie, tartalmazva minden fontos tápanyagot, vitaminokat és ásványi anyagokat. Az energiabevitel mérsékelt csökkentése és az egészséges élelmiszerek választása segíthet a fogyásban

- hangsúlyozta.

Róbert az éheztetés helyett mindenképpen mérsékelt kalóriabevitelt és a tápláló élelmiszerek fogyasztását javasolja.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Nőknél napi 1200 kcal, férfiaknál napi 1500 kcal hosszabb távon is fenntartható. A tudatos étkezés szintén fontos: akkor együnk, ha éhesek vagyunk, lassan, élvezve az ételeket, és ha úgy érezzük, hogy eleget ettünk, akkor hallgassunk a szervezetünk jelzéseire. Ne együnk csak azért, hogy ne maradjon meg, vagy mert eljött az ideje - hívta fel a figyelmet.

A kiegyensúlyozott étkezés mellett azonban a rendszeres testmozgás sem elhanyagolható.

Mindenki maga tudja, hogy mi az a sport, amit szívesen csinál, ám itt is fontos a mértékletesség.

A gyors eredmény érdekében nem érdemes túlhajszolnia magát senkinek, ugyanis hosszútávon kizárólag a rendszeres és ésszel való sportolás hozza majd meg a gyümölcsét.

Azonban egészségünkre nem csupán a karácsony és szilveszter között felszaladt kilók sanyargatással történő leadása, hanem a szilveszter és karácsony között szerzett felesleg is kihatással lehet.

Azt viszont, hogy milyen mértékben van rajtunk plusz kiló, és hogy elhízott kategóriába tartozunk-e, azt a testtömegindex (BMI) segítségével könnyedén kiszámolhatjuk.

A BMI ugyanis a testsúly és a magasság arányát jelzi.

A képlet:

Testsúlyunkat (kilogrammban kifejezve) osszuk el magasságunk méterben kifejezett négyzetével. Az így kapott szám a testtömegindex.

Például, ha egy 85 kilogramm súlyú, 175 centiméter magas férfit veszünk alapul, akkor: 85 kg/(1,75 m x 1,75 m)=27,76

Normál testsúly: BMI 18,5–24,9 között
Túlsúly: BMI 25–29,9 között
Elhízás I. fok: BMI 30–34,9 között
Elhízás II. fok: BMI 35–39,9 között
Elhízás III. fok (kóros): BMI 40 ≤

Az ünnepek során se essünk kétségbe, villámdiéták helyett tehát fontos a következetesség, az egészséges étkezés, a megfelelő folyadékbevitel és a rendszeres testmozgás.

2023. december 23. 15:39
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egyre kellemetlenebb a tiszás szakértői gárda.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt külföldre menekült...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...