
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A gyanúsított, a 2004-ben a közép-kelet-franciaországi Lyonban született, francia állampolgárságú Olivier A. "vasárnap 23 óra körül feladta magát a Firenzétől nem messze fekvő Pistoia egyik rendőrőrsén" - közölte Abdelkrim Grini, a dél-franciaországi Ales ügyésze telefonon az AFP francia hírügynökséggel. "Ügyészként nagy elégtétel számomra. Tekintettel a rendelkezésre bocsátott eszközök hatékonyságára, az elkövető egyetlen lehetősége az volt, hogy feladja magát, és ez a legjobb, amit tehetett" - tette hozzá telefonon.
Az ügyész hangsúlyozta: "Miután (a feltételezett elkövető) dicsőítette tettét, és gyakorlatilag magára vállalta a felelősséget, olyan megjegyzéseket tett, amelyek arra utaltak, hogy ismét hasonló cselekményeket szándékozik elkövetni.
Az ügyészség szerint péntek óta több mint 70 francia rendőrt és csendőrséget mozgósítottak, hogy "felkutassák és letartóztassák" a "potenciálisan rendkívül veszélyesnek" tartott férfit.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Hivatalosan kevés információt hoztak nyilvánosságra a gyanúsítottról: Olivier A. bosnyák családból származik, munkanélküli, és a Gard megyei La Grande-Combe településhez kötődik, ahol a gyilkosság történt.
"Olyan valaki, aki az igazságszolgáltatás és a rendőrség megfigyelése alatt maradt, és aki a tragikus eseményekig soha nem szerepelt a hírekben" - magyarázta Grini.
A dél-franciaországi La Grand-Combe falu mecsetében pénteken mintegy 50 késszúrással megöltek egy muszlim férfit pénteken. Az elkövető - mielőtt elmeneült a helyszínről - a telefonjával videóra vette haldokló áldozatát, és közben az iszlám vallást szidalmazta. A meggyilkolt férfit később találták meg, amikor a hívek gyülekezni kezdtek a pénteki imára. A helyi ügyészség tájékoztatása szerint az áldozat a Maliból származó, huszonéves Aboubakar Cissé, aki rendszeresen járt a mecsetbe.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót