
Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása
A szülők gyakran szembesülnek azzal, hogy a hazahozott házi feladatokat nem csak a gyerek nem érti, de sokszor még ők sem. Ilyenkor általában hosszas fejtörés, valamint rokonok és ismerősök bevonása a következő lépés, végső esetben pedig a szülők már az internetezőktől kérnek segítséget.
Feltehetően az a család is így járt, akik a Redditen osztották meg néhány napja első osztályos gyermekük matematika feladatát. A fotón egy paca látható, ami mellé a „legtöbb” szót írták, illetve néhány alma, amik mellett pedig a „legkevesebb” szó áll. Az ábra felett és alatt olvasható szöveg így szól:
Dani véletlenül festéket öntött a könyvére. Hány alma lehet a festék alatt? Húsznál nem lehet több.

Fotó: Reddit
A feladatra már több ezer ember állt elő különböző megoldásokkal. Egyesek szerint ez csak egy részfeladat lehet, és ezért nem dönthető el egyértelműen a válasz. Valaki azt írta, a megoldás nulla, mert Dani nem almát, hanem festéket ejtett a könyvére.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra