
Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen
Vonatnak ütközött egy személyautó az 53-as főút Soltvadkert és Pirtó közötti vasúti átjárójában szerdán.
A baleset a Budapest-Belgrád vonal vasút építése mellett történt. A szakemberek a felsővezetékeket már elbontották, de a régi sínek még a helyükön vannak, és időszakosan tehervagonok járnak rajta. A vasúti átjáróban fénysorompó és félsorompó sincs, de amikor vonat közlekedik rajta, akkor az átjárót jelzőőrök biztosítják.
Az autó Kiskunhalas felől haladt az 53-as főúton, amikor a Soltvadkert-Selymesi vasúti átjárónál figyelmen kívül hagyta a jelzőőr figyelmeztetését, és fékezés nélkül belecsapódott a tehervonatba, majd az ütközés után árokba sodródott.
A kocsi teljesen összeroncsolódott. Az autóban egy férfi utazott, aki ki tudott szállni a járműből, majd a mentők helyszíni ellátás után a kiskunhalasi kórházba szállították.
A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat