
74 éves korában meghalt Chris Rea
Egy közel 250 órával büszkélkedő gyűjtő érkezett a Kincsvadászok hétfői adásába, aki elmondása szerint a közeljövőben az összes használati tárgytól szeretne megválni.
György egy neobarokk faliórával jelent meg a stúdióban, amit a 180-200 ezer forintért szeretett volna eladni.
Ha nem kel el, az se baj, mert akkor viszem vissza a hálószobámba, mivel a közel 30 falióraóra közül ez jár, a többi nem
– árulta el a tulajdonos a műtárgykereskedőknek, majd elragadta a hév és mesélni kezdett.
Nem akarok közbevágni, csakhogy közbe meg kellene öntől vennünk az órát, úgyhogy elkezdenénk a licitet
– vágott György szavába Fejes Tamás, amin kollégái jót nevettek.
A régiségért végül Katona Szandra ajánlotta a legmagtöbbet, 130 ezer forintot, amit a tulajdonos elutasított.

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka