
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Évekkel ezelőtt felperzselte az internetet egy brit pár, Keir Johnston és Grace Johnston esküvőjén viselt ruha fotója, először csak néhány kommentelő esett egymásnak a színét illetően, később pedig egyre többen csatlakoztak az érdekes emberi kísérletnek is tekinthető találgatáshoz. A világ két részre osztódott, az „arany-fehér csapatra” és a „kék-fekete csapatra” attól függően, hogy a ruha alapszínét és a rajta csíkokban látható csipkedíszítést milyen színűnek látják. Bevalljuk, szerkesztőségünkben is kisebb vitát eredményezett a kérdés, a véleményéhez ugyanis mindenki rendíthetetlenül ragaszkodik.

Fotó: Tumblr/swiked
Az idő múlásával a közösségi oldalakon napvilágot láttak videók, vélemények és magyarázatok, amikben azt fejtegetik, hogy mi okozhatja a különös megosztottságot, és többen arra is kísérletet tettek, hogy egyes csoportok nézőpontját megpróbálják megváltoztatni.
Egy videóban például a „kék-fekete csoportot” kis részletek kiemelésével, az „arany-fehérnek látók csoportját” pedig a fotó fényerősségének csökkentésével próbálták más véleményre bírni, ami bevalljuk, kollégáink között működött is, de az eredeti fotót még így sem látjuk másképpen.
A találgatáshoz az egész világ csatlakozott, köztük olyan világsztárok is, mint Kim Kardashian, Kanye West, Justin Bieber és Taylor Swift, az erről szóló bejegyzést pedig mintegy 11 ezer alkalommal osztották meg percenként. Később egy reggeli műsorban a házasok felfedték, hogy az eredeti ruha valójában kék és fekete, ezzel pedig úgy tűnt, végleg pontot tettek "a nagy ruha-ügy" végére.
Most azonban visszatért a címlapokra és újra lázban tartja a világot, ezúttal viszont nem csak a botrányt kiváltó darab miatt. A férjet, Keir Johnstont néhány napja ugyanis börtönbüntetésre ítélte a helyi törvényszék azután, hogy 2022 márciusában súlyosan bántalmazta és életveszélyesen megverte feleségét – tudta meg a Metro. A férfi bűnösnek vallotta magát, a bíróság pedig tettéért letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás