
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Életmentő műtéten is átesett a közelmúltban Körtvélyessy Zsolt, ám újabb beavatkozás vár rá.
A szívem minden másodjára kihagy
– magyarázta a Jászai Mari-díjas színész a szerdai Mokkában, emiatt pedig enyhe szédülés és fáradékonyság jelentkezik nála.
Ránézésre nincs rossz állapotban, és nem is panaszkodik, sőt, felépülése után egyik kedvenc időtöltésének, az utazásnak szeretne hódolni a párjával.
A terv az, hogy jobban megismerjék Magyarországot, és hazánk valamennyi nagyvárosába ellátogassanak, de emellett egy nógrádi falusias, kisvárosias körutat is szívesen megtennének. A külföldi kiruccanást tekintve már rég eldöntött kérdés, hogy Prágát csodálják meg, amint véget érnek a színész egészségügyi megpróbáltatásai.
Korábban nem volt utazós fajta, mint ahogy párja sem. Körtvélyessy Zsolt egy hatalmas ajándéknak tartja az élettől új szerelmét, aki egy nehéz és tragikus időszak után érkezett meg az életébe.
Szenvedélye még ma is a színház, és egyáltalán nem viseli meg a tempó, sőt, nehéz lesz számára leszokni, ha majd egyszer befejezi.
Még fiatal vagyok
– tette egyértelművé, hogy ez még nem következik be egyhamar.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát