
Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon
A közép- és időskorúak körében szinte nincs olyan magyar, aki ne ismerné a már-már ikonikusként, sőt, legendásként emlegetett Dallas sorozatot, vagy legalább a szappanopera szívtipró főszereplőjét, Bobby Ewing-ot. Voltak, akik csillogó szemekkel, mágnesként tapadtak a tévé elé, ha meghallották jellegzetes főcímdalát, de voltak olyanok is, akik egész nap az új részre vártak.
A nők millióinak egykori bálványa, Patrick Duffy élete legcsodálatosabb időszakaként emlékszik vissza a Dallas forgatásaira, habár ez sem a közelmúltban volt, az első részeket ugyanis közel ötven évvel ezelőtt kezdték el forgatni. A színész azonban még ma is szívesen áll kamerák elé, legutóbbi filmjének világpremierjét pedig éppen a minap tartották a XX. Cinefesten, a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Dallas-imádók által csak Bobby Ewing-ként ismert színész a Mokkának adott exkluzív interjújában elmondta, szinte sose szereti azonnal megnézni az elkészült filmjeit vagy televíziós műsorait, most viszont már éppen eltelt egy év a forgatás után, így hatalmas lelkesedéssel várta, hogy viszont lássa magát a filmvásznon.
Ráadásul magyarul fogok beszélni, folyékonyan, azt hozzátenném! Ez egy igazán különleges élmény volt
– árulta el. De nem csak az új filmjének, hanem a Dallasnak kulisszái mögé is bevezette a rajongókat, és elmesélte, mi volt a legmaradandóbb élmény, ami a sorozattal kapcsolatban a mai napig eszébe jut.
Nos, mai napig a legjobb barátom jut eszembe, Larry Hagman volt, aki Jockey-t játszotta, és érdekességképpen és véletlenül éppen 90 százalékban a kamerák előtt keserű ellenségek voltunk, nem is ellenségek, de mindig konfliktusban álltunk egymással. A kamerák mögött azonban a legjobb barátok voltunk. Amikor először kezet fogtunk, amikor megismertem, tudtam, hogy a legjobb barátommal találkozom. És a legjobb barátok voltunk attól a naptól kezdve egészen a haláláig
– mesélte Patrick Duffy, hozzátéve, élete legjobb munkájaként emlékszik vissza a Dallasra, amiért minden reggel sokkal korábban indult el dolgozni, hiszen alig várta, hogy újra a barátaival játszhasson.
A mindig életvidám, közvetlen színész mindennapjai, habár a kívülállók számára állandóan örömtelinek és felhőtlennek tűnhetnek, Duffy életét gyakran árnyékolta be a gyász és a sötétség. Mindössze harminchét évesen egy brutális lövöldözés miatt mindkét szülőjét elveszítette, majd 2012-ben legjobb barátja, Larry Hagman is elhunyt. Alig öt évvel barátja halála után, 2017-ben első felesége is itt hagyta őt, a gyász pedig annyira lesújtotta, hogy fél évig egyáltalán nem beszélt a nyilvánosság előtt az őt ért veszteségről. A nehéz időszakokon azonban vallása erősítette meg, a buddhizmus szerinte olyan belső stabilitást adott neki, amivel végül sikerült megküzdenie a súlyos veszteségekkel.
Az ilyen történések kétféleképpen lehetnek rád hatással. Megrázhatnak annyira, hogy soha nem tudsz talpra állni. Láttam már embereket, akik hasonlón mentek keresztül, és nem tudták elfogadni, hogy még mindig van hatalmuk értéket teremteni és boldognak lenni. Ötven éve gyakorlom a buddhizmust, minden egyes nap. Minden reggel és minden este. És elvárom magamtól, hogy ezt a boldogságot előhozzam
– mondta exkluzív interjújában Patrick Duffy.

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben