Exkluzív interjút adott Kós Hubert, kiderült hova teszi az aranyérmet

Magyarország első aranyérmese a francia fővárosban Kós Hubert volt, aki most állt először a Tények Plusz kamerái elé.

Beteljesült, ez volt a célom kiskorom óta és hál Istennek sikerült. De ez azt jelenti, hogy új célokat kell kitűzni, mert nem állok meg itt

– mondta a bajnok.

Kós Hubert, Magyarország példaképe, egycsapásra legenda lett.

Nem is tudom elmagyarázni. Ez egy olyan érzés, amit nem érezhet máshol az ember és nem is nagyon tudom elmagyarázni szavakban, hogy ez milyen érzés. Elképesztő volt ott lenni, mert tudtam, hogy ezért dolgoztam egész életemben, hogy ott legyek és hallgassam a magyar Himnuszt a dobogó felső fokán. Ez tényleg egy olyan érzés volt, ami pótolhatatlan

– árulta el Hubi, aki bizakodóan érkezett az olimpiára. Az álma pedig valóra vált.

Szerintem az a titok, hogy én megcsinálom a munkát. Kiskorom óta már olyan edzőknél végeztem, hogy látták már, hogy van esélyem, hogy feljussak a legmagasabb szintre és szerintem voltak olyan szakemberek mögöttem és voltak olyan edzőim, akik ezt hangsúlyozták, hogy nem elég az, hogy ha valakinek megvannak az adottságai, hogy ha valaki magas, vagy valaki tehetséges. Csak úgy lehet elérni egy ilyen célt, egy ilyen eredményt, ha valaki dolgozik. És ezt szerintem így értem el és ez volt a titok

– tette hozzá az olimpiai bajnok úszó.

Kiderült az is, hogy hogyan tudott aludni az olimpiai döntője előtt.

Felkelni nem keltem fel, mert nem is aludtam el. Szóval ez ott kezdődik. Nagyon-nagyon fura, 3, vagy 4 nap múlva már azt sem tudom, hogy mennyi nap telt el azóta. Próbáltam még a 100 pillangóra fókuszálni, mert tudtam, hogy ott is jó lehetek, mert oda is sikerült bejutnom a középdöntőbe, úgyhogy tejesen semmit nem aludtam előző este

– vallotta be.

És hogy hova kerül az az aranyérem?

Szerintem Magyarországon, mert nagyon féltem, hogy elveszik, vagy történik vele valami, ha kiviszem Amerikába. Úgyhogy itthon fogom hagyni és eltesszük valami jó helyre

– mondta a Tények Pluszban.

2024. augusztus 06. 09:19
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...