Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az OTP és az ITM

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Balatonfüreden az Infotér konferencia nulladik napján tartott előadásán.

2021. október 19. 14:29

A megállapodás keretében a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló öntanuló magyar nyelvi modell fejlesztése valósul meg, amely egyebek mellett a telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár teljes banki folyamatot.

A magyarul bevitt adatokat a szuperszámítógép képes lesz a mindennapi élet egyéb területein is alkalmazni, például az oktatásban, a kutatás-fejlesztésben, a piaci szektorban - tette hozzá.
Mint mondta, a szuperszászámítógép jelenleg a világ egyik legfejlettebb, kifejezetten mesterséges intelligencia feladatokra kifejlesztett eszköze, amely a jövő év közepéig két magyarországi helyszínen kezdi meg működését.

Hozzátette: a számítógép kínálta lehetőségeket többek között állami szereplők, egyetemek valamint a kis- és közepes vállalkozások számára is elérhetővé kívánják tenni. Palkovics László beszélt arról is, hogy az adatokat nem szabad veszni hagyni, azokat kezelni kell. Az adatpolitika magában foglalja az adatvédelem mellett a közadatok és a magánadatok rendszerét is - mondta.

 

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos jelentős lépésekről szólva elmondta, hogy 2018-ban létrehozták a mesterséges intelligencia koalíciót, 2019-ben elfogadták a mesterséges intelligencia stratégiát.

Mint mondta, a mesterséges intelligencia értéklánc-elemei a Nemzeti Adatgazdaság Tudásközpont, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriuma és a Mesterséges Intelligencia Innovációs Központ.
Az a cél, hogy a magyar lakosság egy százalékát kiképezzék a mesterséges intelligenciában való jártasságra. Ehhez videoalkalmazások valamint oktató videók készülnek - hangsúlyozta.

A közelmúltban a Közszolgálati Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gondozásában világot látott Mérők mérője című könyv első kötetéről szólva azt mondta, érdekes olvasmány, hiszen bemutatja a különböző módszertan alapján elkészített adatgyűjtések között tapasztalható eltérések problémakörét, vagyis azt, hogy a mérési eszközök különbsége milyen módon hat a kapott eredményre. A balatonfüredi Infotér konferencia október 21-én, csütörtökön zárul.

 

MTI/fotó: MTI/Krizsán Csaba

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a...
Tóth Andi és Andrei Mangra kéz a kézben sétálgattak
A Dancing with the Stars második évadának győztes párja, Andi és Andrei a Budapest Fashion Weeken jelentek meg együt...
Machetével támadt a diákjaival utazó tanárra az agresszív férfi
Az általános iskolai tanár diákjaival szállt fel az egyik budapesti villamosra, amikor a férfi belekötött az egyik f...
Újabb életveszélyes büntetőfékezőt vett fel egy autós
A fedélzeti kamera rögzítette, ahogy büntetőfékezett a felelőtlen autós.
Legkevesebb félmillió ember életét menthette meg az oltás Európában
Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismert...
Megindító John Travolta köszönetet mondó videóüzenete
Csodálatos módját választotta a világsztár a köszönet-nyilvánításnak. Egy családi videó-összeállítással köszöntötte ...
Otthon lábadozik Torgyán özvegye
Alaposan ráijesztett a szeretteire néhány héttel ezelőtt Torgyán József özvegye. Cseh Máriát mentővel kellett kórház...
50 felett is bomba formában van
Az én gyönyörű kolléganőm, Barta Sylvia 50 felett is hihetetlen bomba formában van. A csinos időjárás-jelentőnk titk...
Csecsemőként fogadták örökbe lányukat
Mindene remegett Miklósa Erikának, amikor 2015-ben valóra vált az álma: ő és férje örökbefogadó szülők lettek. Bíbor...
Megjelent az új dél-afrikai vírusvariáns Európában
Belgiumban kimutatták a koronavírus új, a Dél-afrikai Köztársaságban felfedezett variánsát, ami miatt a belga kormán...