
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Zavarba ejtő képsoroknak lehettek szemtanúi a brit közszolgálati televízió nézői a keddi Románia-Hollandia Eb-nyolcaddöntő mérkőzés lefújását követően. A BBC operatőre éppen az Oranje öltözőjében járt, miközben a futballisták egy része már elhagyta a helyiséget.
Néhányan azonban még nem végeztek ekkor ügyes-bajos dolgukkal, így fordulhatott elő, hogy az egyik holland játékos élő adásban tolta le az alsónadrágját százezrek, talán milliók szeme láttára. Ezután azonnal elvették a képet, és az együttes szövetségi kapitányára, Ronald Koemanra váltott a kamera, tehát azt sem lehetett beazonosítani, hogy kihez tartozott a tompor.
Egyelőre nem tudni, követi-e bármilyen szankció a BBC kellemetlen bakiját.
Hollandia egyébként simán, 3-0-ra legyőzte a román válogatottat, és győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a törökökkel csaphat össze.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát