
Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés
Hacsi Boglárkát választották idén a Miss World Hungary győztesének, ám a világdöntőt elhalasztották. Így a szépségkirálynőnek még van négy hónapja a felkészülésre, melynek részleteiről a csütörtöki Mokkában mesélt.
Bogit kedvese, Bálint is elkísérte a TV2 stúdiójába, ugyanis a szerelmesek amellett, hogy jelenleg a világversenyre koncentrálnak, az előkészületekkel párhuzamosan az esküvőjüket is szervezik.
A fiatalok elárulták, hogy mindenben egymás támaszai, a büszke vőlegény igyekszik Bogit főként lelkileg támogatni a felkészülési időszakban.
A gyönyörű esélyes novemberben utazott volna ki, de ez februárra tolódott.
Bogi ezt azonban nem is bánja, ugyanis időközben elkezdett egy egyetemet, sőt, közelgő menyegzőjük részleteit is elkezdte kigondolni.
Egyelőre nem tettek még konkrét lépéseket a dátum, a helyszín vagy a menyasszonyi ruha kiválasztásában, amikor több idejük lesz, akkor vetik bele magukat az intenzív szervezésbe.
Addig csupán ötleteket gyűjtenek, a bájos menyasszony ugyanis már számtalan esküvő tartalmat mentett le az internetről, melyeket mappákba is rendszerezett.
Az elkövetkező hetekben kicsit ők is lecsendesednek és az ünnepeket a családjuk és barátaik körében töltik. A finomságokkal viszont óvatosan bánnak majd, hiszen a megszerzett formát meg is kell tartania a szépségnek.

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket